garden&wedding story
rólam
2017 óta foglalkozom esküvői dekorációval. Viszonylag vicces történet, hogy kerültem az esküvők világába. Hugom legjobb barátnőjének az esküvőjével kezdődött az egész. Nem talált számára megfelelő szolgáltatót, egy barátnős beszélgetős délután keretében szívesen jelentkeztem a feladatra. Kértem tőle három napot, hogy végig gondoljam, megtervezzem az esküvője dekorációját. Készítettem neki rajzokat, inspirációs táblát és természetesen egy költségtervezetet. Felhívtam Brigit, hogy elkészültem a nagy ötletemmel, kíváncsian várom a véleményét. Találkoztunk, beszélgettünk az esküvőjükről és a dekorációról egyaránt. Nagyon tetszett az elképzelésem neki, fel is kért, hogy készítsem azt el. Mire elértünk a nagy napjához megszületett a Garden & Wedding név és már abban az évben több esküvőt díszítettem.
Azóta képeztem magam a Dekorellátóban, ahol Szentpéteri Szabolcstól tanultam több héten keresztül, mindenféle tűzött virágdísz elkészítését, virág kezelést, tárolást és mindenféle fortélyt.
Munkámmal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy az életetek egyik legszebb napját az igényeiteknek legmegfelelőbben tudjuk közösen lebonyolítani.