Csokor, csuklódísz, kitűző – ki, mit kapjon?

Ebben a bejegyzésben a teljesség igénye nélkül nézzük végig kik, azok a fontos személyek. A dekorációs megbeszéléseket is mindig így kezdem, először díszítsünk fel mindenkit és utána díszítünk fel mindent.

Az esküvőkön azon kívül, hogy természetesen a menyasszonynak készül egy csokor és a vőlegény kap egy a menyasszonyi csokor által inspirált kitűzőt/bokrétát kik azok a személyek, akiket ki tudunk és érdemes kiemelni a tömegből? Mit kapjanak? Kapjanak egyáltalán valamit?
Ebben a bejegyzésben a teljesség igénye nélkül nézzük végig kik, azok a fontos személyek. A dekorációs megbeszéléseket is mindig így kezdem, először díszítsünk fel mindenkit és utána díszítünk fel mindent.

A menyasszony díszei

Az első és legfontosabb személy a menyasszony. A csokron kívül készülhet számára: hajdísz – kontytűre készített virágdísszel – párta vagy koszorú, virággal díszített öv. Lényegében a fantáziánk szab határt. A dobócsokrot pedig csak a főcsokor kistestvéreként szoktam emlegetni, hiszen egy azon virágok felhasználásával készül annyi különbséggel, hogy nagyjából fele akkora, mint a menyasszonyi csokor.

A vőlegény

A vőlegény virágdíszei sem feltétlenül merül ki egy kis bokrétában. Számukra is készülhet több apróbb dísz, ez persze nem annyira jellemző, de ha a vőlegény kalapot szeretne viselni készülhet apró virágdíszítés a kalapra is. Gondolj csak bele, mennyire menő egy nyári mezítlábas esküvő, szalmakalappal amin van egy apró kis virágdísz? Tudom, eléggé hipster, eléggé bohém. Az is előfordul, hogy a menyasszony visel kalapot, azt is díszíthetjük virággal.

Az örömszülők és a tanúk

Van még két legfontosabb személy. Ők nem mások mint, a tanúk. Hölgyeknek csuklódísz, férfiaknak kitűző, de azért ezt is meg lehet bolondítani. Hogy mire gondolok? Hölgyek apró borítéktáskáját is díszíthetjük, de a csuklódíszt bonyolíthatjuk úgy, hogy a virágdíszt egy kristály karkötőre rögzítjük. A virág elhervad, tönkremegy, de a karkötő örökké megmarad. Szép emlék lehet legjobb barátunknak, aki ott volt velünk a nagy napon.

Tanúink után vagy mellett – ki-ki döntse el a sorrendet – szüleink is előkelő helyet foglalnak el esküvőnkön. Nekik is készülhet kitűző és csuklódísz, borítéktáskára apró virágdísz, ahogy a tanúknak, de nem feledkezhetünk el a ceremónia részét képező szülőköszöntésről sem. Meglephetjük szüleinket virágcsokorral, virágdobozzal melyben elhelyezhetünk a virágok mellett kis üveg pezsgőt, bort, bonbont, macaront stb. Készülhet számukra csokor is és ne feledkezzünk meg a számos maradandó emlékről, melynek tárháza lényegében végtelen és csak a mi kis fantáziánk szabhat határokat.

Koszorúslányok és fiúk

Nos őket célszerű koruknak megfelelően virágba borítani. Kicsi lánykák kaphatnak virágkoszorút, kis kosár szirmot. Nagyobbaknak és felnőtteknek készülhet fejdísz, hajdísz ezek mellé kaphatnak virágcsokrot vagy csuklódíszt.

Ne feledkezzünk meg a koszorúslányok kísérőiről sem, meglephetjük őket is egy-egy kitűzővel. Ha pedig már a fiúknál tartunk, akkor ne feledkezzünk meg a gyűrűs kisfiúról sem. Kérhetünk neki is apró kis kitűzőt, ebbe még apró játékot is tehetünk pl: lego figurát, valam iszuperhősös dolgot. Válasszunk olyan apróságot amit a pici bokrétában el tudunk helyezni és tudjuk, hogy a kisfiú örülni fog neki.
hKérhetünk neki is apró kis kitűzőt, ebbe még apró játékot is tehetünk pl: LEGO figurát, valami szuperhősös dolgot. Válasszunk olyan apróságot, amit a pici bokrétában el tudunk helyezni és tudjuk, hogy a kisfiú örülni fog neki.
ha esküvőnkön házi kedvenceink is részt vehetnek – kutyánk, macskánk, lovunk stb. – bármelyik kedvencünknek készülhet virágdísz, lovakkal vigyázni kell, mert szívesen elfogyasztják a dekorációként nyakukba akasztott virágkölteményt, de én személy szerint még a kutyámtól is félteném, mert valamilyen oknál fogva eszi a virágokat.
A legfontosabb személyeket kiemeltem, de ezen kívül készülhet csuklódísz vagy kitűző a teljes násznépnek is. Itthon nem jellemző, de egyes országokban hagyomány, hogy kitűzőt kap mindenki ajándékba.
Te kit, kiket emelnél ki a násznépből, számodra kik a fontos személyek?

Megosztom a bejegyzést:

Facebook
Pinterest
Email
Nyomtatás

Kommentelj! ☺️

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

I agree to these terms.

további hasznos tartalmak

esküvői dekoráció

Rusztikus esküvői stílus

Napjaink egyik legnépszerűbb esküvői stílusként emlegetem a rusztikus esküvői stílust. A rusztikus kifejezés falusit, népest jelent. Dekorációs kellékek esetében szóba jöhet minden természetes anyag, máz nélküli

Tovább olvasom »

rólam mondtátok

kedves szavak
boldog pároktól